Pannon-Safe


Négy tévhit az életbiztosításról

2017. június 29. - WSH

Következő bejegyzésünkben lerántjuk a leplet a legelterjedtebb tévhitekről, amelyek sok embert tántoríthatnak el az életbiztosítás kötésétől.   Az életbiztosítás körül sok hiedelem és tévedés kering. Sokan úgy gondolják, hogy eleve rendelkeznek életbiztosítással a munkahelyük révén, esetleg hogy…

Tovább

Amit minden autósnak illik tudni a kötelezőről

A biztosítók tarifáinak meghirdetését, és azok alkalmazását az MNB folyamatosan felügyelet alatt tartja. November elején kezdődött az új kampány a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások piacán. Idén 4,8 millió kgfb szerződés volt érvényben, azonban ezekből már csak kevesebb, mint a felének (1,9…

Tovább

Mire figyeljünk oda a kárbejelentő kitöltésekor?

Kiderült, hogy a hazai autósok fele nem tudja megfelelően kitölteni a kárbejelentőt. Sajnos a legrutinosabb vezetőkkel is előfordulhat, hogy közúti baleset részesévé válnak. Az autósok harmada – saját bevallása szerint - már legalább egyszer volt ilyen helyzetben. Mégis, kifejezetten magas azoknak…

Tovább

Az „Év Biztosítója” szavazás eredményei

Az idei év az ötödik, amikor szavazhattunk a biztosítókra: elmondhattuk melyik céggel voltunk leginkább elégedettek Az „Év biztosítója” című online szavazás az elmúlt egy hónapban zajlott. Az evbiztositoja.hu oldalon keresztül mondhatták el véleményüket az ügyfelek a hazai vagyon-, és kötelező…

Tovább

Balesetek márpedig történnek…

Balesetek sajnos bárkit érhetnek… Sokan úgy gondolják, hogy a statisztikák másokra vonatkoznak, „velem ez nem történhet meg”. Márpedig bárkivel megtörténhet. Végig gondolta már, hogy milyen következményei lehetnek egy komolyabb sérülésnek hosszú távon? A keresőképesség…

Tovább

Ha bekövetkezett a baj…

Ilyen, az előbbi történethez hasonló, komoly és végérvényes életmódbeli, kényszerű változást okozó baleset persze nem történik meg szerencsére mindenkivel, de mégis jobb felkészülni előre, hiszen a váratlan, anyagi segítség nélkül maradó károsult számára rendkívül…

Tovább

Lakásbiztosítás = családbiztosítás

A lakásbiztosítás a legfontosabb biztosítási fajták közé tartozik, hiszen a lakásunkkal együtt a családunk jövőjét is bebiztosítjuk egyben. Szörnyen szorult helyzetbe kerülhet az, aki nem köt biztosítást a lakására. A statisztikák szerint 10-ből 3 család spórol a lakásbiztosításon, ami olykor nagyon…

Tovább
süti beállítások módosítása