Pannon-Safe

Ingatlanpiaci előrejelzés 2017

2017. február 08. - WSH

A tavasz mindig az ingatlanpiac fellendülését hozza magával. Befektetési célból egyre többen vesznek lakást elsősorban a nagyvárosokban, és a hitelfelvételi kedv is nőni látszik.

Az elmúlt év lakásár növe13365861_l.jpgkedése idén lassulni látszik, így már nem számíthatunk jelentős drágulásra sem a bérlés, sem adás-vétel esetén. A budapesti és nagyobb vidéki városok lakásárai 2016-ban megugrottak az előző évekhez képest. Budapesten egy belvárosi lakások négyzetméterenként akár 1 millió forintot is érhetnek, de az újépítésű ingatlanok sem olcsóbbak:7-800ezer Ft-ot kérnek el értük m2-enként.

 

Az MNB kutatása szerint: Az országos MNB lakásárindex 2016 első negyedéve során 3,8 százalékkal emelkedett, míg éves összehasonlításban a nominális lakásárak 14,4 százalékkal nőttek. Előrejelzésünk szerint bár kissé lassabb ütemben, de folytatódhat a lakásárak emelkedése, becslésünk szerint 2016 harmadik negyedévében a lakásárak közel 9 százalékkal nőttek éves alapon. A lakáspiac területi alapon is érdemi kettőséget mutat. A Budapestre vonatkozó lakásárindex több mint 50 százalékkal emelkedett az elmúlt két évben, míg a vidéki városoknál csupán 20 százalékos, a községek esetén pedig mintegy 15 százalékos emelkedés tapasztalható ugyan ezen időszak alatt.”

 

2017 a lakás- és házépítések éve lesz

A várakozásokhoz képest lassabb a CSOK lakáspiacot támogató hatásának felfutása. A támogatások nagyobb része egyelőre használt lakásokhoz kötődik. Az új építésű lakások száma a fővárosban és annak környékén nőtt meg jelentősen, de az építési engedély kiadásától az átadásig egyre hosszabb idő telik el.

Összességében elmondhatjuk, hogy vidéki viszonylatban a CSOK-ból tervezett családi ház építések éve lesz a 2017-es. Az igénylésen már túl van a többség, így már csak a megvalósítás van hátra.

 

Tavasszal költözünk!

Az alacsony kamatkörnyezet és az egyre kedvezőbb feltételekkel nyújtott hitelek miatt újra megélénkült a befektetési célú adás-vétel. Aki nem kíván élni a CSOK-kal, már az is bátrabban vállal hitelt, amit a mutatók is tükröznek: 2016 első felében már 47%-kal több hitelt helyeztek ki, mint az azt megelőző év azonos időszakában.

Pontosat jósolni senki nem tud, mivel a statisztikai adatok is csúsztatva érkeznek, de ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor idén lesz esélyünk jó áron eladni a lakásunkat és venni egy olyat végre, amilyenre szükségünk van.

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr10012237554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása