Pannon-Safe

Közel 600 Ft volt tavaly az utasbiztosítások átlagos napidíja

2017. január 30. - WSH

2016-ban az utasbiztosítások átlagos napi díja 580 Ft volt, mely hét százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A síelni indulók ennél 30 százalékkal magasabb összeget, átlagosan napi 760 Ft-ot fizettek. Az utóbbi években jelentősen nőtt a három-öt napos utazások, azaz a hosszú hétvégék aránya a külföldi utak között is. A legjellemzőbb ezen kívül az egy hetes pihenés, a biztosítási szerződések közel 15 százaléka a 8 napos rendszerhez illeszkedik.

53571952_l.jpg

 

Más biztosítási cégek adataiból az is látható, hogy folyamatosan nő az online kötött utasbiztosítások száma, egyre többen választják az internet kínálta lehetőségeket. Ez a határidőket is lerövidíti, hiszen így jelentősen gyorsabb az ügyintézés. A tavalyi évben az online kötött utasbiztosításoknak csaknem a fele az utazás előtti napon, vagy az utazás napján köttetett. Azonban aki az utolsó pillanatra halasztja a biztosítást, jó, ha tudja, hogy sok esetben csak akkor érvényes a szerződés, ha annak megkötésekor még Magyarország területén tartózkodik. És természetesen az utazás előtti napokon már csak a bankkártyás fizetés jöhet szóba.

Sí biztosítás esetében magasabbak a költségek

A mentési díj, a nagyobb kockázat, és a magasabb ellátási költségek indokolják, hogy a sí biztosításokért többet kell fizetnünk. Ha síelni indulunk, kiegészítő szolgáltatásként érdemes felelősségbiztosítást is kötnünk. Hazánkban még nem sokan keresik az utasbiztosítás mellé köthető felelősségbiztosítást, ám a téli sportok szerelmeseinek kiemelten fontos lehet. Aki a sípályán baleset okoz, számíthat arra is, hogy a károsultak rajta hajtják majd be orvosi költségeiket.

Még mindig kevés síelő köt biztosítást, pedig ha bekövetkezik a baleset, a kártérítés összege akár az egymillió forintot is meghaladhatja. Az utazási irodák által szervezett sí utak száma egyre csökken, a síelők inkább egyénileg szervezik meg utazásukat.

Források:

https://www.biztositasiszemle.hu/cikk/hazaihirek/nemeletbiztositas/580_forint_volt_2016-ban_az_utasbiztositasok_atlagos_napidija.6269.html

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr1012158309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása