Pannon-Safe

Tanévkezdés idején jelentősen nő a balesetek száma…

2016. szeptember 14. - WSH

Az iskolaév kezdetén a közúti forgalom nagymértékben növekszik, sokkal több lesz az autó az utakon és a tömegközlekedésben is nagyobb terheltség várható. Fokozottan kell ügyelni a biztonságra szeptember első heteiben!

Több lesz a csúcsidőben közlekedő gyermekek száma is, akikre kiemelten ügyelniük kell az autósoknak. A gyermekek még kevésbé figyelmesek a közlekedésben. Előfordulhat, hogy kirohannak az útra, mert még nem tudják felelősséggel felmérni a veszélyeket. Magasságukból – illetve alacsony testalkatukból adódóan - is lehet probléma: a vezetők nem veszik észre időben az úttestre lelépő gyermeket. Általában elmondható sajnos, hogy a gyermekekre több veszély leselkedik az utakon, ezért kiemelten kell figyelni rájuk, főleg az iskolakezdés időszakában.

33303304_m.jpg

A szülőkre komoly felelősség hárul gyermekeik biztonságát illetően.

A gyermekek kevésbé tudnak több dologra figyelni egyszerre, és a veszélyérzetük is alacsonyabb a felnőttekénél. Már egészen kicsi gyermekkorban el kell kezdeni a tudatos közlekedésre nevelést. Emellett nagyon fontos az is, hogy szülőként jó példát mutassunk a közlekedésben gyermekünknek. Az kevés, ha óvatosságra intjük, és figyelmeztetjük, hogy vigyázzon magára! Valós helyzetekben kell gyakorolni a közlekedést. Például, ha egyedül megy majd iskolába, menjünk vele végig többször az útvonalon, és magyarázzuk el, hogy mikor mire figyeljen oda. Mindig hagyjunk elég időt az útra, ne késve induljon el, mert a sietség, kapkodás növeli a balesetveszélyt. Természetesen az óvodákban és iskolákban is kiemelt szerepet kap a biztonságos közlekedésre nevelés, közlekedési kultúra kialakítása. Mégis a legnagyobb felelősség a szülőre hárul, hiszen a mi feladatunk, hogy gyermekeink biztonságáról gondoskodjunk.

Gondoskodjunk gyermekünkről biztosításokkal is!

Számos biztosító kínál külön a gyermekek részére biztosításokat. Balesetbiztosítást az állam is köt térítésmentesen a 3-18 év közötti gyermekeknek, e mellett azonban érdemes még egyéb lehetőségeket is számításba venni. Igen széles a paletta, alaposan járjunk utána, hogy saját-, és gyermekeink, családunk igényeinek legmegfelelőbb konstrukciót választhassuk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr8311697713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása