A legtöbb kockázati életbiztosítást év elején kötik

2017. január 26. - WSH

Egy kutatás szerint lélektani okokra vezethető vissza, hogy januárban ugrásszerűen megnő a haláleseti életbiztosítások száma.

Egy elismert biztosítócég kutatása - melyben 2014 és 2016 közti magyarországi adatokat vizsgáltak -, igazolta, hogy január hónapban 62 százalékkal nő az új szerződések száma a kockázati életbiztosítások körében. Ez a kiugró növekedés még az ünnepek hatása: ilyenkor legtöbben plusz érzelmi töltettel gazdagodunk, feltöltődünk szeretteink által. Sokunkban ilyenkor erősödik a gondoskodási vágy, hogy családunkat biztonságban tudjuk, és ennek kifejeződése az életbiztosítások számának emelkedése.

 52950591_l.jpg

Egyre népszerűbbek a halálesetre szóló életbiztosítások Magyarországon

Ez az életbiztosítási kategória a biztosított halála esetére nyújt anyagi segítséget a családnak: fedezheti a temetési költségeket, esetleg bankkölcsönt, vagy bármely előre meghatározott összegű pénzügyi támogatást nyújthat. A Magyar Biztosítók Szövetségének adataiból megtudhatjuk, hogy az elmúlt öt évben közel másfélszeresére nőtt az kockázati életbiztosításokból származó díjbevétel hazánkban. A növekedés pedig jellemzően az év első hónapjában a legintenzívebb.

Nem pénzügyi motivációk állnak a háttérben

A halálesetre szóló életbiztosítások növekedési tendenciája – más pénzügyi termékektől eltérően - nem anyagi okokra vezethető vissza. Kimutatható, hogy pszichológiai tényezők játszanak szerepet abban, hogy az januárban többen kötünk ilyen biztosítást. Az ünnepek után jobban vágyunk rá, hogy gondoskodjunk szeretteinkről, érzelmeink előtérbe kerülnek. Sokan egyfajta ajándékként tekintenek az ilyenfajta pénzügyi biztonság nyújtására, mellyel legalább az anyagi terheket levehetik családjuk válláról. A másik, szintén érzelmekre visszavezethető ok az, hogy az év elején, az ünnepek végén kézzelfoghatóbb az elmúlás gondolata. Kimutatták, hogy a január harmadik hete környékén van az év legdepressziósabb időszaka, hiszen ilyenkor már az ünnepi hangulat lecsengett, viszont a tél még hideg, az esték hosszúak, a szürke hétköznapok visszatértek. 

Azonban negatív gondolatokat ne engedjük betörni otthonunkba, szóljon inkább ez az időszak is a gondoskodásról és a felelősségvállalásról, vigyázzunk magunkra és a családunkra!

Források:

 

https://www.biztositasiszemle.hu/cikk/hazaihirek/eletbiztositas/ev_elejen_jelentosen_megugrik_a_halaleseti_biztositaskotesek_szama.6263.html

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr1012158155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.