Pannon-Safe

Kötelező biztosítás 2017: meghirdették az új díjakat

2016. november 11. - WSH

Megvannak a kötelező gépjármű biztosítás új tarifái

Az első kalkulációk szerint előreláthatólag 10-12 százalékos díjemelkedés várható a kötelező biztosítások piacán. Szerdán indult az év végi kampány, melyben három biztosító nem hirdetett új tarifákat: a K&H, a Posta és a KÖBE. Az érintett autósok száma is évről-évre csökken, mert 2010. január elseje óta nem a naptári kezdőnap számít évfordulónak, hanem a gépjármű vásárlás időpontja. Ráadásul az idén lépett életbe az új szabály, mely kimondja, hogy a biztosítók nem kínálhatnak kedvezőbb díjakat új ügyfeleik számára. Az elemzések szerint átlagosan néhány ezer forintos áremelkedésre számíthatnak az autósok az idei kampányban. Ám aki szemfüles, és kihasználja a biztosítók között kialakult versenyhelyzetet, akár kedvezőbb szerződést is köthet.46397656_l.jpg

Az MKB Biztosító kivonul a kgfb piacról

Az MKB hamarosan a CIG tulajdonába kerül, ezért nem foglalkozik már tovább ezzel a termékkel. Közel százezer kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel rendelkezik jelenleg az MKB Biztosító. Kivonulásának első lépéseként az év végi fordulónappal rendelkező szerződéseket fel fogja mondani, azaz mintegy 25 ezer autósnak mindenképpen új biztosítót kell majd keresnie. Ezzel a verseny élénkebbé válik a biztosítók között, mely az ügyfelek számára előnyös lehet. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a legtöbben az árak alapján döntenek, ahhoz a biztosítóhoz szerződnek, ahol a legalacsonyabbak a tarifák. A szakértők véleménye szerint az idei év végén összesen 100-120 ezer szerződésváltás várható.

Az autósok lényegében 12 biztosító ajánlatai közül választhatnak majd. Igaz, hogy 14 érintett biztosító van jelenleg a piacon, de a CIG Pannónia, és az MKB olyan díjakat hirdetett, melyek egyértelműen jelzik, hogy nem vesznek részt a versenyben. És ahogy már említettük, három biztosító nem változtatott tarifáin, az év közben is érvényes díjakkal indultak az év végi kampányban. Az új díjak alapján az ügyfelek december elsejéig mondhatják fel meglévő szerződéseiket.

Forrás:

http://www.portfolio.hu/finanszirozas/biztositok_penztarak/megvan_a_kotelezo_biztositasok_uj_dija_egy_biztosito_kivonul.1.239537.html

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr9111950841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása