A szülők fele már megkötötte a tanulóbiztosítást gyermekének

2016. október 05. - WSH

Egyre több szülő köti meg a tanulóbiztosítást gyermeke részére, sokan azonban még mindig nincsenek tisztában a lehetőségekkel.

A Groupama Biztosító felmérésének adatai alátámasztják, hogy az idei tanévkezdés óta már a gyermekek fele tanulóbiztosítással rendelkezik. Kiderül az is, hogy a legtöbb biztosítást kötő szülő negyven év feletti, és tizennégy évesnél idősebb gyermeke van. Akiknek egynél több gyermekük van már, nagyobb valószínűséggel kötnek biztosítást, és úgy tűnik, a kamasz fiatalok szülei érzik leginkább szükségesnek a plusz védelmet.

22477780_l.jpg

Mi az, amit sok szülő nem tud a tanulóbiztosításról?

A felmérésből látható, hogy kevesen tudják, hogy a tanulóbiztosítás nem csak az iskola területén érvényes, és még kevesebb azok száma, akik azzal is tisztában vannak, hogy külföldre is kiterjed a hatálya. De a leginkább ismeretlen a szülők körében az, hogy a tanulóbiztosítás valójában három éves kortól egészen huszonöt éves korig, tehát az óvoda és a főiskola vagy egyetem évei alatt is igénybe vehető.

Az állami biztosítások és a biztosítótársaságoknál megkötött szolgáltatások között hatalmas különbségek vannak, az ingyenes tanulóbiztosítás sok esetben kevés.

A térített összegek között igen komolyak a különbségek, ám ezzel is kevesen vannak tisztában. Ha a leggyakrabban előforduló esetet, a csonttörést vesszük példaként, akkor elmondható, hogy míg az állami biztosítás háromezer forintot fizet ilyen esetben, egyéb tanulóbiztosítás esetén négyezertől egészen ötvenezer forint erejéig kaphatnak segítséget a szülők. Sajnos nem sok szülő tudja azt sem, hogy már évi öt-hatezer forint befizetéssel olyan szolgáltatást érhetnek el, mely akár háromszorosával kiegészítheti az ingyenes állami tanulóbiztosítást. A felmérésből kiderül az is, sokan egyáltalán nincsenek tisztában a kártérítés mértékével, körülbelül sem tudják, milyen összeget fizethet a biiztosító.

Érdemes tehát tájékozódni, és a lehetőségeket számba venni, hiszen egyre több, kedvező feltételekkel köthető tanulóbiztosítás jelenik meg a piacon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr5411769671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.