Pannon-Safe

Hány évesen érdemes életbiztosítást kötni?

2017. július 24. - WSH

i.jpgAz életbiztosítás vásárlása akár már a csecsemők számára is indokolt lehet. Mindenesetre érdemes minél korábbi életszakaszban megkötni, hiszen az idősebbek más kondíciókkal juthatnak hozzá. Minél fiatalabban kötjük meg, annál kevesebb pénzt fogunk fizetni ugyanazon szolgáltatásért. Életbiztosítást pedig 35 éves kor alatt érdemes kötnünk.

Ennek ellenére sokan úgy gondolják, hogy túl fiatalok a megkötéséhez, vagy mivel egészségesek, nincs és nem is lehet rá szükségük. Esetleg, hogy senki sem függ tőlük, nem házasok, nincsenek gyermekeik, ezért nekik nincs értelme pénzt áldozniuk rá.

 

Ugyanakkor minél korábban kötjük meg, annál többet spórolhatunk vele. Bár számos tényező határozza meg az életbiztosítási díjakat, a kor feltétlenül az egyik legfontosabb elem. Egy húsz éves sokkal kevesebbet fizethet, mint mondjuk egy ötven éves.

 

Miért olcsóbb az életbiztosítás fiatalabb korban?

Az életbiztosító minden jelentkezőt megvizsgál és bekategorizálja az alapján mekkora kockázatot jelent számára. A legnagyobb kockázatott a halál lehetősége jelenti, ami egy fiatalabb személy esetében statisztikailag kevésbé valószínű.

Az életbiztosítónak gyakorlatilag az az érdeke, hogy ügyfelei hosszú, egészséges életet éljenek.

 

Egészséges ember kevesebbet fizet

Van még egy olyan tényező, ami nagyban befolyásolja az életbiztosítási díjat, mégpedig az egészségi állapot. Nagyobb kockázati tényezőt jelent az a személy, aki valamilyen betegségben szenved. Ugyanúgy emelheti az árat a túlsúly, cukorbetegség, vagy akár dohányzás is. Ezért a legtöbb biztosító alaposan megvizsgálja a biztosítandó személy korelőzményét.

Az egészség is kapcsolódhat az életkorhoz, hiszen az idősebbeknél nagyobb esély van különböző betegségek kialakulására.

 

 Három ok, hogy miért ne hallogassuk az életbiztosítás megkötését:

 

  1. Nem leszünk fiatalabbak, ahogy idősödünk, úgy növekedik majd a biztosításnak az ára is. A legjobb nap az életbiztosítás megkötésére ma van.

 

  1. Soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Lehet, most úgy érezzük, hogy nincs rá szükségünk, ugyanakkor nem tudhatjuk, hogy mikor toppan be az életünkbe olyan változás, amely szükségessé és javasolttá teszi egy biztosítás meglétét. Érdemes előre gondolkozni és tervezni.

 

  1. Egy váratlan betegség bármelyik életkorban bekövetkezhet. Érdemes felkészültnek lenni a legváratlanabb helyetekre is.

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr8312678857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása