Pannon-Safe

Év végi határidők a biztosításoknál

2016. december 31. - WSH

Több biztosítás esetében is fontos határnap az év utolsó napja

December 31.-e kiemelt határidő a nyugdíjbiztosítások és a gépjármű- felelősség biztosítások egy részének esetében. Ha nyugdíjbiztosítással rendelkezünk, akkor a 130 ezer forintos adókedvezmény igénybe vétele miatt lényeges, hogy figyeljünk a határidőkre, ugyanis december 31.-ig az idei évre szánt díjaknak be is kell érkezniük biztosítási számlánkra. Az elmúlt hetekben körülbelül 10-15 ezren kötöttek új nyugdíjbiztosítási szerződést, hogy az adókedvezményt igénybe vehessék. A nyugdíjbiztosítások fellendülését mutatja, hogy 2014-ben 70 ezer, 2016-ban azonban már 120 ezer adókedvezményes szerződést kötöttek. A szakértők az év végére azt jósolják, hogy 200 ezer körül lesz a nyugdíjbiztosítási szerződések száma.  

11986322_l.jpg

A nyugdíjbiztosítás a húzóágazat a piacon

Ebben a kategóriában rendkívül széles a skálán válogathatnak az ügyfelek. Minden biztosító legalább két-három fajta nyugdíjbiztosítási terméket kínál. A fejlesztés folyamatos ezen a területen, a piaci verseny is új konstrukciók létrehozására sarkallja a biztosítókat. Jelenleg körülbelül nyolcvan féle termék közül választhat, aki nyugdíjbiztosítást szeretne kötni. Egyre többen ébrednek rá az öngondoskodás fontosságára, és a statisztikai adatok azt is mutatják, hogy már a fiatalabb korosztályban is nő azoknak a száma, akik félretesznek nyugdíjas éveikre.

Az autósoknak, akik év végén felmondták lejáró gépjármű-felelősségbiztosításukat, december 31.-ig kell új szerződést kötni

Az idei évben körülbelül 120 ezer autós érintett az év végi váltás ügyében, és ez a szám évről-évre csökken, ugyanis egyre kevesebb kgfb biztosítás fordulónapja esik január elsejére. Aki azonban még ilyen szerződéssel rendelkezik, annak fontos tudni, hogy amennyiben nem köt új szerződést december 31-ig, már január 1-től fedezet nélkül marad. Szerencsére az érintett autósok nagy része már novemberben megkötötte új szerződését, azonban az elmúlt évek tapasztalati azt mutatják, hogy nagyjából 4-5 ezer ügyfél december végéig vár az ügyintézéssel. Ha valaki fedezet nélkül marad, nagy kockázatot vállal, mert a normál díj többszörösét kell majd megfizetnie a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok értelmében. Ezért figyeljünk oda kiemelten a határidőkre, és kövessük nyomon ügyeinket. Ha már intéztük az új szerződést, de nem kaptunk még visszajelzést, mindenképpen járjunk utána, hogy rendben van-e a biztosításunk.

Forrás:

http://www.vg.hu/penzugy/biztositas/december-31-tobb-biztositas-eseteben-is-fontos-hatarido-479769

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr5612093749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása