Pannon-Safe

A MABISZ idei évi konferenciáján a környezettudatosság lesz a fókuszban

2016. november 24. - WSH

A Magyar Biztosítók Szövetsége idén hetedik alkalommal rendezi meg konferenciáját…49180937_l.jpg

A rangos esemény november 21-én lesz, fő témái pedig ezúttal a környezettudatosság, a fenntartható fejlődés, és a klímaváltozás hatásai lesznek, természetesen kiemelten a biztosítási szektorra. Ma már a gazdaság valamennyi szereplőjének figyelembe kell vennie a fenntarthatóság szempontjait a piac minden egyes területén, így a biztosítási szektorban is. A konferencia első felében Szabó Zsolt (a fejlesztés-és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár), és V. Németh Zsolt (a környezetügyekért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár) tartanak majd előadást. A nap további részében Windisch László (az MNB alelnöke, és a Monetáris Tanács tagja), valamint Pandurics Anett (a MABISZ alelnöke) beszél a hazai aktuális kérdésekről. A nemzetközi klímakutató, Thomas Hladky előadását is meghallgathatják a Konferencia résztvevői.

A konferencia egy kiváló alkalom a biztosítási piac szereplőinek véleménycseréjére

A biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások, és a felügyeleti döntéshozó szervek képviselői mind találkoznak majd egymással a rendezvényen, melynek idén a Corinthia Hotel Budapest ad otthont. A konferencia lehetőséget nyújt arra, hogy a szakemberek közösen tekintsék át a biztosítási piac fejlődésének irányát, a nemzetközi példákat is figyelembe véve vizsgálják meg a gyakorlati kérdéseket és kihívásokat. A környezettudatosság és a fenntartható fejlődés követelményeihez való alkalmazkodás kihívása most az egyik legaktuálisabb témakör, mely a biztosítási szakmát világszerte érinti. Az előadások mellett két kerekasztal beszélgetésre is sor kerül a témában - az életbiztosítási, és a nem-életbiztosítási szektor vonatkozásában. A környezettudatosság és fenntartható fejlődés mellett helyet kap még három másik fontos kérdéskör is: szó lesz az etikus biztosító követelményrendszeréről, a Szolvencia-II. bevezetéséről, és a digitalizált biztosítási szektorra gyakorolt hatásokról is.

 

Források:

http://www.biztositasiszemle.hu/cikk/hazaihirek/vallalatihirek/mabisz_konferencia_a_klimavaltozas_hatasa_a_biztositasi_piacokra.6033.html

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr6111969255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása