Pannon-Safe

Új szabályok léptek életbe idén szeptembertől az építkezési felelősségbiztosításban

2016. október 19. - WSH

Júliusban módosult az építési törvény, miszerint szeptember elsejétől a 300 négyzetméternél kisebb, egyszerű bejelentéssel érintett családi ház tervezésére és kivitelezésére csak kötelező felelősségbiztosítással lehet vállalkozni.

52764387_l.jpg

Az építkezési felelősségbiztosítást szabályozó kormányrendelet még késésben van. A tervezet szerint felelősségbiztosítás hiányában nem kezdhető meg a kivitelezés, az építési munkaterület nem adható át a kivitelezőnek. Ez azokra a beruházáskora vonatkozik, melyek esetében ez év szeptember elseje után kötötték meg a kivitelezési szerződést, az elektronikus építési főnapló október elseje után, az építési napló pedig október tizenhatodika után kerül megnyitásra.

A rendelet szerint mire vonatkozik majd a felelősségbiztosítás?

A kötelező építési felelősségbiztosítás tárgya a szerződés érvényessége alatt okozott, de legkésőbb a szerződés megszűnését követő három éven belül bekövetkezett kár, mely biztosítási eseménynek minősül. Az összeghatárok a következők szerint alakulnak majd:

50 millió forint beruházás alatt fedezetet kell, hogy nyújtson

  • a tervező esetében biztosítási eseményenként legalább 2 millió forintig, a biztosítás tartamára együttesen legalább 6 millió forintig
  • egyéb esetekben biztosítási eseményenként legalább 10 millió forintig, a biztosítás tartamára együttesen 30 millió forintig

50-100 millió forint beruházás esetén kell, hogy nyújtson

  • a tervező esetében biztosítási eseményenként legalább 5 millió forintig, a biztosítás tartamára együttesen legalább 15 millió forintig
  • egyéb esetekben biztosítási eseményenként legalább 20 millió forintig, a biztosítás tartamára együttesen 60 millió forintig

100 millió forint beruházás fölött fedezetet kell, hogy nyújtson

  • a tervező esetében biztosítási eseményenként legalább 10 millió forintig, a biztosítás tartamára együttesen legalább 30 millió forintig
  • egyéb esetekben biztosítási eseményenként legalább 30 millió forintig, a biztosítás tartamára együttesen 90 millió forintig

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr2511814897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása