Pannon-Safe

Nagyon bánom már, hogy nem kötöttünk utasbiztosítást…

2016. július 18. - WSH

Szerettem volna minél olcsóbban, minél kedvezőbben kihozni a nyaralásunkat. Persze, ezzel ki ne lenne így? Elsőként végigböngésztem a kedvenc kuponos oldalaimat, hiszen ezeken mindig remek akciókat ki tudok fogni, és ilyenkor mindig nagyon büszke vagyok magamra, hogy milyen szuper jó vásárt is csináltam. Már régóta így oldom meg a fodrászt, a manikűrt, a családi vagy baráti pár napos pihenéseket, kiruccanásokat.

Tavaly nyáron arra gondoltunk, veszünk egy kuponos apartmanos, tengerparti nyaralási lehetőséget Horvátországba, hiszen párom is, meg a legközelebbi barátaink is tenger mellé vágytunk mindannyian, és ezúttal még a szabadságokat is sikerült nagy nehezen egymáshoz egyeztetni. Így aztán semmi más nem volt hátra, csak a pakolás, indulás, illetve a felhőtlen, gondtalan nyár öröme…

39736291_m.jpg

Autóval indultunk útnak, amire csak a kötelező biztosításunk volt. Mivel az út kb. 6-8 óra, úgy gondoltuk, azt nem a tűző napon akarjuk megtenni, és nem szerettünk volna elvesztegetni egyetlen napsütéses napot sem.
Így az volt a terv, hogy éjjel vágunk neki a nagy útnak. Természetesen pihenőkkel, időnként meg-megállva mosdó, némi étkezés – és kávészünetre, hogy az éberségünket folyamatosan fenntarthassuk.


Egy óvatlan pillanatban azonban megtörtént mégis a baj! Az egyik parkolóban letettük az autót, és – mivel jólesett egy kis séta, gondoltuk – betértünk egy pár száz méterrel távolabb elhelyezkedő éjjeli falatozóba… Amikor visszaértünk a kocsihoz, már valami gyanús volt, majd átnéztük tüzetesebben is a kocsit. Alig tértünk magunkhoz: Szinte hihetetlen, de a rövid távollétünk alatt feltörték a kocsit, és kiraboltak bennünket.
Odalett a párom drága fényképezőgépe, az én notebookom, és még némi, borítékba gondosan elrejtett költőpénz is az egyik sminkes kistáskával együtt!


Szomorúan indultunk tovább, mert mindezek ellenére – abban a tudatban, hogy többet úgysem tudunk tenni annál, mint hogy azonnal bejelentést tettünk a rendőrség felé telefonon –, folytattuk tovább utunkat.
Szerencsére a pénz többi része nálunk volt a kézipoggyásszal együtt az étteremben, ahogyan az irataink és a mobiljaink is. Fotókat szerencsére már a telefon is készít, ettől függetlenül nagyon bosszantott a kár, hiszen így amit megspóroltunk a nyaraláson és az egyéb fölöslegesnek vélt plusz költségeken – mint pl. az utasbiztosítás – most a többszörösét veszítettük el.


Azóta ugyan szerencsénkre tudtunk pótolni a hiányzó dolgokat, de már bele sem merek gondolni abba, hogy még mi minden történhetett volna velünk. Csoda, hogy megúsztuk ennyivel…

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr248883208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása