Pannon-Safe

Vihar előtt…

2016. június 29. - WSH

Megelőzés és rendszeres karbantartás

Éppen ma hallottam az egyik kereskedelmi rádiócsatornán a hírt: miszerint az idén májusban a biztosítótársaságokhoz bejelentett viharkárok rekordokat döntöttek: május hónapban 14.000 esetben viharkárok miatt fordultak a lakosok leginkább a biztosítókhoz.

5456107_m.jpg

A bajt persze mindig jobb megelőzni, mint kivédeni - mondják az okosok, ám sokszor már csak utólag tud okos lenni az ember. A tetőfelújítás bizony nem kis móka: magasak a költségei, rengeteg macerával és kellemetlenséggel jár, és egyébként is: valahogy sosem szívesen gondolkodunk előre, vagy úgy istenigazából nem is hisszük el egy-egy komolyabb káreseményről hallva vagy olvasva – hogy ez bizony, velünk is megtörténhet…

Míg az autónkat – na, jó, ebben persze jócskán belejátszik a kötelező is! – rendszeresen átnézetjük bizonyos időközönként a szakemberekkel, addig a tetővel már csak a tényleges baj bekövetkeztekor foglalkozunk a legtöbben. Érdemes szakértővel rendszeresen, bizonyos időközönként ellenőriztetnünk a tető állapotát – egyébként, ha társasházban lakunk, akkor ezt a körülbelül 10.000 és 40.000 Ft közé eső költséggel járó átvizsgálást kötelező is megtenniük a társasházaknak ötévente. 

Ha azbesztes palatetővel rendelkezik a ház, amelyben élünk, ezt is lehet kezelni különféle anyagokkal, melyek hőállóvá, vízállóvá teszik, illetve javítják az anyag e képességeit, fokozottabban ellenállóvá téve azt. Bontás nélküli felújítással – melyre a legtöbb gyártó 10-12 éves garanciát vállal – is megelőzhetőek a nagyobb, komolyabb károk, ehhez egy speciális ragasztóanyagot hordanak fel rá, majd egy speciális lemezréteg (az ún. bitumenlemez) kerül rá. Utólag azonban ezeket leszedni már nagyon problémás lehet, ezért érdemes ezt is jól meggondolni, és kikérni a szakemberek véleményét akár több helyről is, hiszen a nem megfelelő, vagy a helytelenül alkalmazott anyagok komoly egészségünket károsító hatásával is számolhatunk! 

A megelőzés akkor is rendkívül fontos, és nem csak a tető esetében: érdemes és alapvető fontosságú villámhárítóval felszerelnünk a házat, az elektromos rendszereinket is időközönként ellenőriztetni, és ha viszonylag hosszabb időre elhagyjuk a lakást, akkor lehetőség szerint mindent áramtalanítani, illetve a konnektoraink is legyenek rendben…

A bejegyzés trackback címe:

https://pannonsafe.blog.hu/api/trackback/id/tr538810050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása